Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. Óriási változás előtt állnak a fesztiválok, köztük a Sziget is, az előadói díjak ugyanis radikálisan elszálltak az elmúlt években, a hazai fesztiválszervezőket ráadásul egyszerre sújtják a piaci körülmények, a szabályozók, az önkormányzatok, de még a MoHu is. A szektor jövedelemtermelő képességét ugyanakkor jól mutatja, hogy nemrég fesztiválportfóliót vásárolt a világ egyik legnagyobb tőkealapja, a KKR, így lettek a Sziget végső tulajdonosai is. Egyebek mellett ezekről a témákról beszélt a Checklist pénteki adásában Kádár Tamás, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. cégvezetője. A szakembert a hamarosan kezdődő, 30. Sziget Fesztivál kapcsán kérdeztük egyebek mellett a cég tavalyi gigaveszteségéről, az idei fesztivál szervezési kihívásairól, és persze a szektor jövőképéről is.
Hamarosan megkezdődik a Sziget Fesztivál előkészítése, melynek idején különböző építési munkálatokra, és a parkoló használatát érintő változásokra, zárásokra kell számítani a Hajógyári-szigeten - írja az Óbuda.hu.
Érezhetően átalakul a fesztiválpiac üzleti struktúrája: míg korábban a legismertebb fellépőknél 10-20%-os előlegek voltak jellemzők, addig most sok menedzsment már 50-60%-ot is elkér a szerződéskötéskor. Bizonytalan a piac, sok előadó a magasabb előlegekkel szeretné bebiztosítani magát - mondta a We Love Budapestnek adott interjújában Csiszár Virág, a Sziget nemzetközi bookingmenedzsere.
Az amerikai KKR magántőkealap 1,3 milliárd fontért (több mint 609 milliárd forintért) megvásárolja az európai zenei fesztiválok mögött álló Superstruct Entertainmentet - írja a Telex a Financial Times nyomán.
Csütörtökön frissült az idei, augusztus 7-14-ig tartó Sziget Fesztivál line-upja, és elindult az elővételes jegyek értékesítése is. Jön Liam Gallagher és Skrillex is.
Nem panaszkodhatunk, reális az idei Sziget fesztivál mintegy 420 ezres összlátogatószáma, még akkor is, ha 30 ezerrel kevesebb a tavalyinál. 2022-ben a COVID miatti kétéves kihagyás generált hatalmas igényt a fesztiválozásra – jelentette ki a Sziget főszervezője, Kádár Tamás szerdán.
Örülhetnek a Sziget fesztivál látogatói és a rendezvénytől függetlenül utazók: a Mávinform tájékoztatása szerint megnövelt kapacitással közlekedik több vasúti járat és a HÉV a fesztivál végén.
Lassan teljesen megszokottá válik, hogy a nagyobb fesztiválokon készpénz nélkül fizetünk mindenért, de valószínűleg annak az ideje sincs annyira messze, amikor egy fizetés megvalósulásáért elég lesz belenézni egy kamerába. A bankkártyás vagy mobilfizetés mellett idén a két legnagyobb hazai fesztiválon, a Balaton Soundon és a Sziget Fesztiválon erre a célra speciális karkötő is használható, amit elég a kártyaolvasó terminálhoz érinteni, a fizetés pedig pár másodperc alatt végbemegy. Azt, hogy egy eseményen milyen fizetési megoldások elérhetőek, mindig az adott fesztivál vagy szórakozóhely határozza meg, a háttérinfrasturktúrát adó integrált rendezvénymenedzsment-megoldások a jegyértékesítést, a beléptetést és a készpénzmentes fizetési funkciókat már egy rendszeren belül képesek kezelni.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében Vlagyimir Putyin "győzelem napi" beszédét elemeztük Ács Bencével, a Portfolio Globál rovatának elemzőjével, de szó volt arról is, miért volt visszafogott a mai seregszemle és hogy a Wagner csoport éppen elhagyni készül Bahmutot vagy sem. A második részben Kádár Tamással, a Sziget főszervezőjével beszélgettünk a 2023-as fesztiválról, a gazdasági és geopolitika folyamatok, a rendezvényre gyakorolt hatásáról.
Az egyik utolsó olyan cégétől is megválik Gerendai Károly, amely a Szigethez kötötte. A fesztiválokra önkénteseket alkalmazó vállaltból is kiszáll, átadja a gyeplőt az ügyvezetőnek, aki eddig is vitte a kft.-t.
Elmarad 2023-ban a soproni VOLT Fesztivál. A szervezők az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben a döntést a bizonytalan gazdasági környezettel indokolták.
Változatos témákban jelentek meg podcastjeink a héten, össze is gyűjtöttük közülük a legjobbakat, legnépszerűbbeket.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szombati bónuszepizódja. A mai adásban Kardos Józsefet, a két év Covid miatti leállás után visszatért Sziget Fesztivál programigazgatóját kérdeztük egyebek mellett a kétéves kényszerszünetről, a szervezőcsapat újjáépítéséről, az új amerikai tulajdonosról, az idei rendezvény szervezési sajátosságairól, valamint arról is, hogy szerinte minek köszönhető, hogy a Szigetből igazi nemzetközi megabrand lett.
Csak a fővárosi Sziget Fesztivál zárt nyereséggel, a soproni VOLT és a zamárdi BalatonSound is veszteséges volt.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adása. Mai első témánk a Standard & Poor’s pénteki döntését járja körbe, mivel a hitelminősítő negatívra rontotta Magyarország jövőbeni, adósságbesorolási kilátásait. A döntés okairól és következményeiről Beke Károlyt, a Portfolio makroelemzőjét kérdezzük. A műsor második részében Kardos Józseffel, a két év Covid-szünet után visszatért Sziget Fesztivál programigazgatójával beszéltünk, akit a rendezvényt szervező vállalat elmúlt két évéről, az idei év kihívásairól, valamint az új, amerikai tulajdonossal való kapcsolatról is kérdeztünk.
Délután 5 órától lesz meghallgatható a Checklist, a Portfolio munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adása. A mai műsor első részében a Standard & Poor’s pénteki jelentésével foglalkozunk, mivel a hitelminősítő stabil kilátásúról negatívra rontotta Magyarország adósságbesorolását. Az adás második részében pedig Kardos József, a két év Covid-szünet után visszatért Sziget Fesztivál programigazgatója lesz a Checklist vendége.
A közútkezelő az ünnepek alatt várhatóan megnövekedő forgalomra is figyelmeztet.
A megválasztott elnök megfenyegette Panamát.
Miután egy tizenéves halálra késelte egy társát.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A Moszkvának szóló segítségkérések egyelőre süket fülekre találtak.
Az eddig tudottak fényében nem iszlamista motívum állhat a háttérben.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?